valaki hekkeli a bankomat?

Ezt ma lőttem a kispesti Kossuth tér közelében lévő Spar (egykor Plus) áruház oldalára ránőtt bankomat képernyőjén.
Amikor az ember pénzt akar felvenni az automatából és ilyen kép fogadja kicsit elgondolkodik azon, hogy akik beállítják ezeket a windózos rendszereket mennyire értenek a munkájukhoz, ha a bankoló kliens programot se engedik át a hálózaton, azt nem is feltételezem, hogy a gép az internetet is láthatja.

a csomagolás a lényeg

Árcímkéket tökéletesen mellőző papírüzletben az italos ajándékzacskó 300 forint. De legalább adtak róla blokkot. Úgy látszik, már régen vásároltam ilyesmit, mert eléggé megrázott a tény. Ellenben most már kezd érthetővé válni a Markos-Nádas kabaré mondata:

"Zsírpapírt is tettem bele, nehogy tönkremenjen a zacskó."

lila levendula

Nem tudni pontosan, hogy miért, de a mutyiországi eladószemélyzet nem, vagy csak kis mértékben ura arcizmainak. Gyakran jelenít meg fizimiskáján emocionális tartalmakat - mondjuk úgy: pofákat vág - akár a vásárló legegyszerűbb kérdéseire történő reagálásként is. Vegyük a mai példát. Gyógyszertárban hosszú sor, eladó 1 hátraszól, azonban a segítség (feltételezett eladó 2) nem siet, sőt, lassan sem jön, a sor előbb elfogy, mint, hogy még egy szereplő feltűnne. A kutatás alanya tehát eladó 1 (akiről tudjuk, hogy gyógyszerész is, azonban most nem a mérgekkel történő ügyködése áll a fókuszban). Vevő kérdése: levendulavirág (tea) van-e. Eladó 1 a kérdést először szavak nélkül, fejének egyetlen kérdő fintorba rendezésével igyekszik megválaszolni. Majd a fintort alátámasztó, szinte sértődött hangon válaszol: Levendulaaa az niiiiincs. Mintha azt mondaná, kérem, ez nem nyilvánosház. Mi több, kikérem magamnak! Mintha a zacskózott szárított levendulavirág, mely a gyártói tanács szerint elsősorban teafőzésre, de amúgy fürdővízbe vagy kabátközé molyirtónak is kiválóan megfelel, nem is létezne. Egy rövid pillanatig vevő majdnem elhiszi, hogy ő a hülye, de a húsz méterre található drogériában kapható a termék, tehát létezik, nem ismeretlen fogalom a mutyiországi herbárium területén.
Ez nem elszigetelt jelenség, a pult túlfelén álló emberek (nem csak a boltokban) gyakran szükségét érzik a kioktató, rendreutasító stílusnak. Csak semmi mosoly, csak semmi "sajnos nincs levendulánk, elnézését kérem, talán próbálja meg jövőhét csütörtökön", az ilyesmitől talán a pult mögöttiség nimbusza hullana porba.

neszólj, mert figyelnek!

Váncsa István cikke Mutyiországról, politikai erkölcsről, udézé ertéről - itt

A két koma

A Magyar népmesék sorozatban fordul elő fenti címmel egy tanulságos történet. Ez arról szól, hogy a két koma elmegy a gazdag manushoz melózni, egy évre. Az esztendő leteltével annak rendje és módja szerint megkapják a bérüket. Persze ez nekik nem elég, visszamennek, kifosztják a pasast teljesen, majd elindulnak hazafelé. Útközben folyvást megpróbálják egymást átverni, hol az egyik, hol a másik lép le a pénzzel. Végül aztán odáig fajul a dolog, hogy már halottnak tetteti magát az egyik, és ilyesmik. Mivel a helyzet tarthatatlanná válik - és kinyírni egymást mégsem akarják igazán - inkább megegyeznek, és risztelik a szajrét.

Ebben a mesében az a nagyon szép, hogy mese, mesének is van eladva, tehát a kismókusok szocializációját szolgálja. A mesék által a gyermekek észrevétlenül sajátíthatják el a felnőtt világ értékeit, szokásait. Hát nem nagyszerű? És eredményes is, amint azt itt olvasható.

Házias izék

Konzerven és levesporon élek, bizony, és találtam én már kavicsot is a sóletkonzervben, igaz, ez már jó régen volt. Biztos ti is olvastok Homárt, meg vannak hentes ismerőseitek, akiktől többek közt meg lehet tudni, hogy a büdös hús feldolgozásának egyik legjobb módja a kolbász, a fokhagyma meg a fűszerek ugyanis sikeresen nyomják el a stikket. A minap zöldséges aprópecsenye lett volna az ebéd a Házias ízektől. Elég gyakran szoktunk venni, nagyon finom rizzsel vagy tésztával, de ha végképp nincs idő ilyesmire, akkor kenyérrel is nagyon szuper. Volt. Eddig. Most azonban, miután betettem a mikróba, és rákapcsoltam az energiát, lett olyan ecetszag az egész szobában, hogy tyűha. Direkt megnéztem az összetevőket, ecetet hivatalosan nem tartalmaz. Nemhivatalosan viszont annál inkább. Nesze neked márkahűség :(

Korán reggel van még!

Imádom a reggeli vásárlást, mert mindig ezer és ezer élményt nyújt, ha nem is egészen újat, de legalább van miről írni. A postán kezdtünk egy húszezressel. Itt nem ért az első meglepetés: teljesen megszokott módon a levélre írt címzésben a "United Kingdom"-ot nem értik, hát szóban teszem hozzá, a levél Angliába megy. Ez külföldre megy, ne legyen inkább elsőbbségi? Hamarabb ér oda. Nem, köszönöm, most inkább nem kérném elsőbbségivel (péntek van, szal tökmindegy, meg amúgy is). De hamarabb odaér. Köszönöm, nem. Elő a húszezrest erre: nincs kisebb? Nincs. Ha a postán nem tudják felváltani, akkor hol? De korán reggel van még! Kösz. Állateledel üzlet, ami igen nagy fejlemény itt faluhelyt, tudod, ahol a kutyákat még önkezűleg herélik. Páran állnak előttem, a szokásos bunkó nyanya jön utánam. Már amikor belépett, éreztem, hogy meg fog előzni, és tényleg! Egy zacskó csirkeláb. Oké, ha mondta volna, hogy engedjem előre, mert neki csak ez lesz, simán megteszem. De mért? Á, inkább jobb ez így, hagy tartsam csak bunkó parasztnak, elvégre úgyis az. A Coopban a beárazatlan vécépapírt már fel sem veszem, a régi ezresért azonban már szólok, legyen oly drága újat adni. Kösz. Nem panaszképp mondom. Ez csak egy átlagos bevásárlópéntek.

Szétverem a fejedet!

Ordítja a szomszéd törpe, és erre már én is felébredek. A nyári időjárás és a nyitott ablakok áldása. Hajnali fél három. A kutyák csak addig ugatnak, míg egy rugással elhallgattatja a sajátját, utána már csönd van. Fullasztó sötétség. A tücskök és éjjeli madarak már, a hajnaliak meg még nem zajonganak. Egy, csak egy hang zeng, áthatolva a kátrányos éjszakán: SZÉTVEREM A FEJEDET!
A többit nem érteni, a szomszéd törpe ugyanis meglehetős rosszul artikulál. Pedig az lehet ám csak az izgalmas, mert az igazat megvallva ennek a fenyegetésnek semmi értelme nincsen. Hiszen már tavaly szétverte az asszony fejét, volt is kórházban négy hónapig. Azóta nem tud járni, és beszélni is alig. Amikor a mentő elvitte, már előre örültem, hogy dejó, akkor hamarosan jön a rendőrség a törpéért, de nem jöttek.
MÉRT NEM ZABÁLSZ, AZ ANYÁDÚRISTENIT! Rejtély számomra, hogy miért kell valakinek hajnali fél háromkor zabálni. Akármilyen kómás vagyok még, ez elgondolkodtat. A törpéért fél öt körül szokott jönni a kocsi, viszi a nagygazda melózni. A nagygazda egyébként a rokonuk, ha jól tudom, a nőé. Persze minden feketén megy.
Kezdetben még fordítva volt ám. Böske, mikor ideköltözött, próbálta rendbeszedni a törpét, no csak úgy, a maga módján. Természetesen mindketten alkoholisták, gondolom, ez nem meglepő. A törpe azonban addig szeretett inni, míg teljesen öntudatlan lett, és rendszeresen összehugyozta magát, és fekhelyét. Képzelheted, abban az ágyban aludni... Tehát Böske rendszeresen elnáspángolta, ha túlságosan részegen jött haza. Aztán - lefogadom egy szép kerek húszforintosban, hogy a többi művelt földműves bíztatására (hát jány vagy te, Jóska, vagymi? tégedet az asszony ver? höhöhöhöhö) - Jóskánk megfordította a kockát. Ez oly jól sikerült, amint említettem, hogy Böske 4 hónapra kórházba került.
Egyszer mondtam (jó, ordítottam) Jóskának, miközben Böske feje puffogot a falon, hogy erre ám törvény van, és jobb lesz, ha vigyáz, mert legközelebb a rendőrséget hívom. Szarik rá. Persze, nem is hívom. Gyáva vagyok. Jóska keresztapja a polgármester, a kmb-s meg az unokatestvére. Nekem meg van három megmérgeznivaló kutyám.
Gondolom, az(ok) az orvos(ok), aki(k) szemrebbenés nélkül elhitté(k) a törött állkapcsú, törött koponyájú, teste minden MINDEN pontján zúzodásokkal és sebekkel cifrázott asszonyról, hogy a lépcsőn esett le, vagy ilyesmi, hasonló helyzetben lehetnek.
Persze, jobban belegondolva, ha az orvosok feljelentik Jóskát, valószínűleg Böske már nem élne. Nincs, aki gondoskodjon róla.
MÉRT NEM ZABÁLSZ, HE? SZÉTVEREM A FEJEDET!

a legjobb szándékkal kikövezve

Nóri leukémiás kislány, három éves kora óta beteg, de szerencsére már kifelé lábal a kórból. Betegségétől eltekintve éppen olyan, mint akármelyik másik óvódáskorú kisgyerek: szeret játszani, nevetni, rajzolni, pancsolni. Nóri májusban részt vett az Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány gyereknapi rendezvényén, és remekül érezte magát. Anyukája viszont, aki némileg más szemszögből nézi a világot, már kevésbé.
Na persze, ajándék lónak ne nézd a fogát, de azért mégis. A legnagyobb probléma az volt, hogy az ORFK által biztosított területen egy szál árnyék sem volt. Egészséges gyerek is könnyebben ég le, vagy kap napszúrást az egész napi hancúrozás közben, mint a felnőttek. A daganatos gyerekeknél azonban extra rizikót jelentenek a kemoterápiás szerek. Vannak ugyanis gyógyszerek, amelyek csekély napsugárzás hatására is komoly és visszafordíthatlan károsodást okozhatnak a szervezetüknek. Vajon épp a daganatos gyermekeket segítő alapítvány ne tudna erről? Vagy egyszerűen csak olyan trehongya volt a szervezés, amint az itt kis hazánkban megszokott?
A forró ugrálóvárba anyukája nem engedte Nórit, viszont a rendőrök kedvesek és barátságosak voltak velük, de körülbelül ennyi is volt a pozitív élmény. Az ételt kiszolgáló személyzet flegma volt, a rizs fővetlen*, az üdítőket jégbe hűtötték. Utóbbiból széles választék állt rendelkezésre, ellenben vizet csak pénzért lehetett szerezni, a hőségben Anna, Nóri mamája, legalább ezer forintot költött ásványvízre. Bizony, szokásos vurstli-hakni-vasútállomás hiperáron lehetett hozzájutni.
Szép dolog az, ha valaki tenni akar a rászorulókért, és még szebb, ha tesz is. Az örömöt azonban könnyen elronthatja, ha a segítség félrecsúszik, és nem számolva az igényekkel, balul sül el. Könnyen okozhattak volna (vagy tán okoztak is) bajt azoknak, akiken segíteni szándékoztak.
Hogy hogy is jön ez a történet erre a blogra? A nézőpontok miatt: az alapítvány nyilván úgy látja, hogy ők milyen jó fejek, szerveztek (rengeteg szponzorral) egy vidám rendezvényt a beteg kicsiknek, volt kaja, pia, játék, minden. Anna nézőpontjából azonban veszélynek tették ki a gyermekét (erős tűző nap, víz nélkül, jeges üdítővel), aki, mivel napra nem mehet, ezért a játékokban, programokban részt venni nem tudott, ami miatt nyűgösködött, minthogy kicsi még ahhoz, hogy megértse, a neki rendezett eseményt miért nem élvezheti ki.
Erről a vicc jut eszembe, amikor a srác átsegíti a zebrán szegény öregembert, mikor pedig az át sem akart menni.


*Ennek csupán azért van itt jelentősége, mert szintén a gyógyszerek miatt a gyereknek nincs étvágya, és az első kellemetlen falat után már inkább nem kér semmit.

megy a vonat Kanizsára

A legdurvább fokozatú hőségriadó, az utcán vizet osztogatnak, aki teheti, nem megy ki (én sem mentem volna), 30%-kal több riasztás a mentőknek, stb. Ehhez képest a gyönyörű, tiszta, új piros vonaton, a csaknem öt órás úton elpusztulsz. A vonaton természetesen légkondi nincs (hülye vagy, sima másodosztályon???), ami nem is baj, mert hát úgyis csak megbetegszik tőle az ember. DE a vonaton gyárilag nincsenek árnyékolók, a minden bokornál történő megállás miatt pedig menetszél sem. Tehát gyakorlatilag egy üvegkalitkában ki vagy állítva a napra. Ez nem jó.
A vonat viszont nagyon tiszta, ami jó. A kalauzok is kedvesek voltak, tisztelet a kivételnek, mert az egyik fiatal nő valami elképesztően bunkó volt (nem velem, de akkor is). A vécében volt papír, volt víz, sőt, olyan energiával sodró víz volt, hogy - bár nem teszteltem - de nyilván a komolyabb matériával is megbírkózna.
Összegezve: az öt órát soknak tartom, főképp, hogy egyébként kevés lehetőség van Keszthelyre (illetve a sármelléki nemzetközi repülőtérre) eljutni. Ezt az áldozatot én még kibírnám, feltalálom magamat a vonaton is, olvasok, stb. Az viszont szerintem minden határon túlmegy, hogy a vasúton ideális állapotot teremtenek ahhoz, hogy az ember rosszul legyen. Vicces, de hazafelé napszúrást kaptam a vonaton. 5560 forintért.