A két koma

A Magyar népmesék sorozatban fordul elő fenti címmel egy tanulságos történet. Ez arról szól, hogy a két koma elmegy a gazdag manushoz melózni, egy évre. Az esztendő leteltével annak rendje és módja szerint megkapják a bérüket. Persze ez nekik nem elég, visszamennek, kifosztják a pasast teljesen, majd elindulnak hazafelé. Útközben folyvást megpróbálják egymást átverni, hol az egyik, hol a másik lép le a pénzzel. Végül aztán odáig fajul a dolog, hogy már halottnak tetteti magát az egyik, és ilyesmik. Mivel a helyzet tarthatatlanná válik - és kinyírni egymást mégsem akarják igazán - inkább megegyeznek, és risztelik a szajrét.

Ebben a mesében az a nagyon szép, hogy mese, mesének is van eladva, tehát a kismókusok szocializációját szolgálja. A mesék által a gyermekek észrevétlenül sajátíthatják el a felnőtt világ értékeit, szokásait. Hát nem nagyszerű? És eredményes is, amint azt itt olvasható.

Házias izék

Konzerven és levesporon élek, bizony, és találtam én már kavicsot is a sóletkonzervben, igaz, ez már jó régen volt. Biztos ti is olvastok Homárt, meg vannak hentes ismerőseitek, akiktől többek közt meg lehet tudni, hogy a büdös hús feldolgozásának egyik legjobb módja a kolbász, a fokhagyma meg a fűszerek ugyanis sikeresen nyomják el a stikket. A minap zöldséges aprópecsenye lett volna az ebéd a Házias ízektől. Elég gyakran szoktunk venni, nagyon finom rizzsel vagy tésztával, de ha végképp nincs idő ilyesmire, akkor kenyérrel is nagyon szuper. Volt. Eddig. Most azonban, miután betettem a mikróba, és rákapcsoltam az energiát, lett olyan ecetszag az egész szobában, hogy tyűha. Direkt megnéztem az összetevőket, ecetet hivatalosan nem tartalmaz. Nemhivatalosan viszont annál inkább. Nesze neked márkahűség :(

Korán reggel van még!

Imádom a reggeli vásárlást, mert mindig ezer és ezer élményt nyújt, ha nem is egészen újat, de legalább van miről írni. A postán kezdtünk egy húszezressel. Itt nem ért az első meglepetés: teljesen megszokott módon a levélre írt címzésben a "United Kingdom"-ot nem értik, hát szóban teszem hozzá, a levél Angliába megy. Ez külföldre megy, ne legyen inkább elsőbbségi? Hamarabb ér oda. Nem, köszönöm, most inkább nem kérném elsőbbségivel (péntek van, szal tökmindegy, meg amúgy is). De hamarabb odaér. Köszönöm, nem. Elő a húszezrest erre: nincs kisebb? Nincs. Ha a postán nem tudják felváltani, akkor hol? De korán reggel van még! Kösz. Állateledel üzlet, ami igen nagy fejlemény itt faluhelyt, tudod, ahol a kutyákat még önkezűleg herélik. Páran állnak előttem, a szokásos bunkó nyanya jön utánam. Már amikor belépett, éreztem, hogy meg fog előzni, és tényleg! Egy zacskó csirkeláb. Oké, ha mondta volna, hogy engedjem előre, mert neki csak ez lesz, simán megteszem. De mért? Á, inkább jobb ez így, hagy tartsam csak bunkó parasztnak, elvégre úgyis az. A Coopban a beárazatlan vécépapírt már fel sem veszem, a régi ezresért azonban már szólok, legyen oly drága újat adni. Kösz. Nem panaszképp mondom. Ez csak egy átlagos bevásárlópéntek.

Szétverem a fejedet!

Ordítja a szomszéd törpe, és erre már én is felébredek. A nyári időjárás és a nyitott ablakok áldása. Hajnali fél három. A kutyák csak addig ugatnak, míg egy rugással elhallgattatja a sajátját, utána már csönd van. Fullasztó sötétség. A tücskök és éjjeli madarak már, a hajnaliak meg még nem zajonganak. Egy, csak egy hang zeng, áthatolva a kátrányos éjszakán: SZÉTVEREM A FEJEDET!
A többit nem érteni, a szomszéd törpe ugyanis meglehetős rosszul artikulál. Pedig az lehet ám csak az izgalmas, mert az igazat megvallva ennek a fenyegetésnek semmi értelme nincsen. Hiszen már tavaly szétverte az asszony fejét, volt is kórházban négy hónapig. Azóta nem tud járni, és beszélni is alig. Amikor a mentő elvitte, már előre örültem, hogy dejó, akkor hamarosan jön a rendőrség a törpéért, de nem jöttek.
MÉRT NEM ZABÁLSZ, AZ ANYÁDÚRISTENIT! Rejtély számomra, hogy miért kell valakinek hajnali fél háromkor zabálni. Akármilyen kómás vagyok még, ez elgondolkodtat. A törpéért fél öt körül szokott jönni a kocsi, viszi a nagygazda melózni. A nagygazda egyébként a rokonuk, ha jól tudom, a nőé. Persze minden feketén megy.
Kezdetben még fordítva volt ám. Böske, mikor ideköltözött, próbálta rendbeszedni a törpét, no csak úgy, a maga módján. Természetesen mindketten alkoholisták, gondolom, ez nem meglepő. A törpe azonban addig szeretett inni, míg teljesen öntudatlan lett, és rendszeresen összehugyozta magát, és fekhelyét. Képzelheted, abban az ágyban aludni... Tehát Böske rendszeresen elnáspángolta, ha túlságosan részegen jött haza. Aztán - lefogadom egy szép kerek húszforintosban, hogy a többi művelt földműves bíztatására (hát jány vagy te, Jóska, vagymi? tégedet az asszony ver? höhöhöhöhö) - Jóskánk megfordította a kockát. Ez oly jól sikerült, amint említettem, hogy Böske 4 hónapra kórházba került.
Egyszer mondtam (jó, ordítottam) Jóskának, miközben Böske feje puffogot a falon, hogy erre ám törvény van, és jobb lesz, ha vigyáz, mert legközelebb a rendőrséget hívom. Szarik rá. Persze, nem is hívom. Gyáva vagyok. Jóska keresztapja a polgármester, a kmb-s meg az unokatestvére. Nekem meg van három megmérgeznivaló kutyám.
Gondolom, az(ok) az orvos(ok), aki(k) szemrebbenés nélkül elhitté(k) a törött állkapcsú, törött koponyájú, teste minden MINDEN pontján zúzodásokkal és sebekkel cifrázott asszonyról, hogy a lépcsőn esett le, vagy ilyesmi, hasonló helyzetben lehetnek.
Persze, jobban belegondolva, ha az orvosok feljelentik Jóskát, valószínűleg Böske már nem élne. Nincs, aki gondoskodjon róla.
MÉRT NEM ZABÁLSZ, HE? SZÉTVEREM A FEJEDET!

a legjobb szándékkal kikövezve

Nóri leukémiás kislány, három éves kora óta beteg, de szerencsére már kifelé lábal a kórból. Betegségétől eltekintve éppen olyan, mint akármelyik másik óvódáskorú kisgyerek: szeret játszani, nevetni, rajzolni, pancsolni. Nóri májusban részt vett az Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány gyereknapi rendezvényén, és remekül érezte magát. Anyukája viszont, aki némileg más szemszögből nézi a világot, már kevésbé.
Na persze, ajándék lónak ne nézd a fogát, de azért mégis. A legnagyobb probléma az volt, hogy az ORFK által biztosított területen egy szál árnyék sem volt. Egészséges gyerek is könnyebben ég le, vagy kap napszúrást az egész napi hancúrozás közben, mint a felnőttek. A daganatos gyerekeknél azonban extra rizikót jelentenek a kemoterápiás szerek. Vannak ugyanis gyógyszerek, amelyek csekély napsugárzás hatására is komoly és visszafordíthatlan károsodást okozhatnak a szervezetüknek. Vajon épp a daganatos gyermekeket segítő alapítvány ne tudna erről? Vagy egyszerűen csak olyan trehongya volt a szervezés, amint az itt kis hazánkban megszokott?
A forró ugrálóvárba anyukája nem engedte Nórit, viszont a rendőrök kedvesek és barátságosak voltak velük, de körülbelül ennyi is volt a pozitív élmény. Az ételt kiszolgáló személyzet flegma volt, a rizs fővetlen*, az üdítőket jégbe hűtötték. Utóbbiból széles választék állt rendelkezésre, ellenben vizet csak pénzért lehetett szerezni, a hőségben Anna, Nóri mamája, legalább ezer forintot költött ásványvízre. Bizony, szokásos vurstli-hakni-vasútállomás hiperáron lehetett hozzájutni.
Szép dolog az, ha valaki tenni akar a rászorulókért, és még szebb, ha tesz is. Az örömöt azonban könnyen elronthatja, ha a segítség félrecsúszik, és nem számolva az igényekkel, balul sül el. Könnyen okozhattak volna (vagy tán okoztak is) bajt azoknak, akiken segíteni szándékoztak.
Hogy hogy is jön ez a történet erre a blogra? A nézőpontok miatt: az alapítvány nyilván úgy látja, hogy ők milyen jó fejek, szerveztek (rengeteg szponzorral) egy vidám rendezvényt a beteg kicsiknek, volt kaja, pia, játék, minden. Anna nézőpontjából azonban veszélynek tették ki a gyermekét (erős tűző nap, víz nélkül, jeges üdítővel), aki, mivel napra nem mehet, ezért a játékokban, programokban részt venni nem tudott, ami miatt nyűgösködött, minthogy kicsi még ahhoz, hogy megértse, a neki rendezett eseményt miért nem élvezheti ki.
Erről a vicc jut eszembe, amikor a srác átsegíti a zebrán szegény öregembert, mikor pedig az át sem akart menni.


*Ennek csupán azért van itt jelentősége, mert szintén a gyógyszerek miatt a gyereknek nincs étvágya, és az első kellemetlen falat után már inkább nem kér semmit.

megy a vonat Kanizsára

A legdurvább fokozatú hőségriadó, az utcán vizet osztogatnak, aki teheti, nem megy ki (én sem mentem volna), 30%-kal több riasztás a mentőknek, stb. Ehhez képest a gyönyörű, tiszta, új piros vonaton, a csaknem öt órás úton elpusztulsz. A vonaton természetesen légkondi nincs (hülye vagy, sima másodosztályon???), ami nem is baj, mert hát úgyis csak megbetegszik tőle az ember. DE a vonaton gyárilag nincsenek árnyékolók, a minden bokornál történő megállás miatt pedig menetszél sem. Tehát gyakorlatilag egy üvegkalitkában ki vagy állítva a napra. Ez nem jó.
A vonat viszont nagyon tiszta, ami jó. A kalauzok is kedvesek voltak, tisztelet a kivételnek, mert az egyik fiatal nő valami elképesztően bunkó volt (nem velem, de akkor is). A vécében volt papír, volt víz, sőt, olyan energiával sodró víz volt, hogy - bár nem teszteltem - de nyilván a komolyabb matériával is megbírkózna.
Összegezve: az öt órát soknak tartom, főképp, hogy egyébként kevés lehetőség van Keszthelyre (illetve a sármelléki nemzetközi repülőtérre) eljutni. Ezt az áldozatot én még kibírnám, feltalálom magamat a vonaton is, olvasok, stb. Az viszont szerintem minden határon túlmegy, hogy a vasúton ideális állapotot teremtenek ahhoz, hogy az ember rosszul legyen. Vicces, de hazafelé napszúrást kaptam a vonaton. 5560 forintért.

egyszer volt, hol nem volt, két kínai bolt

két kínai bolt

A lakótelepen, szinte egymást érik a kínai üzletek. Úgy esett, hogy látogatást kellett tennem náluk. Tulajdonképpen temetésre kell mennem, és mivel a farmer-póló
kombót részesítem úgy amúgy előnyben, semmi tisztességes, pláne nyárias és egyben fekete gúnya nem figyel a szekrényemben.
A kínai üzletekben nem dolgoznak kínaiak, ami azt illeti, itt még a pénztáros is helyi bennszülött. Az első üzlet, ahová bementem, a legnagyobb itt a telepen. A személyzetet még a Szivárványból örökölhették. A két nő kedélyesen elbeszélgetett
egy harmadikkal, rám se hederítettek, ami éppen egy fokkal jobb, mintha folyton a sarkamban lihegnének. Aztán kiválasztottam egy ruhadarabot, állok vele tanácstalanul, a kupaktanács meg elfoglalja a próbafülke felé vezető utat. Mondom: elnézést, ezt szeretném felpróbálni. Néni: "Az nem jó magára!". Hm. Nem emlékszem, hogy divattanácsokat kértem volna. Mondom, dehát kétixeles. Azt mondja, ezek nagyon
kicsik. Hát, én ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem óhajtja, hogy náluk vásároljak. Érdekes, hogy másik üzletben is, ahol volt ilyen kalandom, többnyire idősebb, túlsúlyos nők bunkóskodnak. Vélhetőleg korábban ők is ilyen atrocitásnak voltak kitéve, ergo úgy szocializálódtak, hogy akinek nem s-es méret kell, azzal bunkózni kell.
Hát megköszöntem a segítséget, a ruhadarabot leraktam a legközelebb eső polcra, majd távoztam. Egyenesen az út másik oldalán lévő kínai üzletbe. Ez a bolt sokkal kisebb, már előtte, az utcán ki vannak aggatva a ruhák, odabent is alig lehet elférni a sok árutól. Rögtön az ajtóban áll egy igen vékony fiatal leányzó. Festett szőke haja, divatos öltözéke, kivillanó tetoválása alapján semmi jóra nem számítottam. Mert ostoba vagyok, és előítéletes. Ugyanis közben kiderült, hogy ő az egyik legkészségesebb és legkedvesebb bolti eladó, akivel országjárásom során találkoztam. Mondtam, ezt szeretném felpróbálni, ő eligazított a próbafülkébe, megkérdezte, jó-e,
segített hozzá nadrágot keresni, és egyáltalán. Minden dicséret megilleti.
Érthetetlen számomra, hogy ilyen kiélezett versenyhelyzetben, ahol valóban egymás seggében vannak a kínai boltok, és bár nyilván sokan vágynak eldobható ruhadarabra, azért valószínűleg nem mindenki, tehát a piac véges, nos szóval itt hogyan teheti meg az egyik üzlet, hogy tirpák módon viselkedik a potenciális vevőkkel? Korábbi postomban a falusi kisboltok pökhendiségét a versenyhelyzet hiányával magyaráztam, de lehet, hogy annak ehhez semmi köze. Egyszerűen egy helyi sajátosságról van szó, ez is egyfajta népszokás.

Lokális regulák

http://homar.blog.hu/2007/07/05/geprombolas_indesit_modra
Egyáltalán nem biztos, hogy a fordítás a brutálisan rossz. Lehet, hogy a lelkes dolgozó utánanézett a helyi mosógépmegsemmisítési szabályoknak.
Éppen tegnap jártam apró falum egyik (mert bizony kettő van!) szelektív szigetén, és el is gondolkodtam legott, hogy vajon törvényszerű-e, netán egyenesen EU-szabvány, hogy az üveggyűjtő és környéke (legalább 10nm) tele van szilánkkal? Máshol is így van, vagy csak itt vidéken nincs még bevezetve a seprű?

G. Gongadze - rest in peace

és ehhez nem is szeretnék mást hozzáfűzni, mint az INSI jelentését, amely szerint hetente kb. 2 újságírót ölnek meg a világon, 1000-ből 657 békeidőben hal meg, a gyilkosaik az esetek kétharmadában nem kerülnek rendőrkézre.
Irén szerencsére jól van, és reméljük, teljes felépülése után többszörös erővel veszi fel a harcot a mutyizás paradicsomának létrehozói és fenntartói ellen.

úgy kell neki, lekvár peti!

A hajnali mekis post kommentjeiről jut eszembe, hogy nem írtam még egy nagyon fontos és jellegzetes népszokásról.
A lényege annyi, hogy ha valakit valamilyen kár ér, a többiek elégedetten dörzsölik a kezüket, lám-lám, az ilyenolyan, hát bizony jól megérdemelte.
Konkrét példák? Hát, először is a fent említett post kommentjei közt akad ilyen. Megérdemli, minek ment oda dolgozni, mért vitt magával értéket, stb.
Természetesen a mostanság rendkívüli nyilvánosságot kapott Zsanett-üggyel kapcsolatban is ez a helyzet. Biztos kihívó volt, egyébként sem volt angolkisasszony, és a többi.
Valami miatt póruljárt társainkat szeretjük hibáztatni azért, ami megesett velük, és soha nem a problémát akarjuk megoldani. Tisztelet természetesen a kivételnek. Sajnos az okára ennek még nem tudtam rájönnni. Talán az ősi magyar vér, a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" miatt, vagy mert a problémát megoldani az mindig több időbe, pénzbe és agymunkába kerülne, mint kiröhögni az áldozatot.
Ez a mentalitás hivatali szinten is működik. Egyik kedvencem: elhízott személy térde beteg, az orvos válasza: fogyjon le! Bár valószínűleg, ha az olyan könnyű lenne, már megtette volna. Aztán a feltört autónál, rendőrök: minek parkolt oda? Miért nem szereltetett riasztót a kocsiba? Miért nem tárolja őrzött helyen, vagy alszik benne?
És még sorolhatnám. Bizonyára mindenki találkozott már hasonlóval.
Angliában például az is kaphat elektromos kerekesszéket, akinek a túlsúlya miatt alakult ki a mozgásszervi betegsége. Természetesen kezelni próbálják az elhízást is, nem csak a mozgásszervi bajt.

Nem vagyok anglomán, csak éppen ez az az ország, amiről van személyes tapasztalatom.

A lényegi különbség mindössze annyi, hogy ha ott van egy probléma, akkor azt igyekeznek megoldani. Ha nálunk felmerül egy probléma, akkor igyekeznek keresni valami felelőst/bűnbakot, lehetőleg magát az áldozatot, és akkor nem kell semmit se tenni, mindenki magáért legyen felelős. De akkor most társadalom ez, vagy magyar magyarnak farkasa?

Azt gondolom, hogy ezeket a dolgokat csak mi tudjuk megváltoztatni. Nincs olyan törvény, vagy kormányrendelet, ami kimondja, hogy legyen együttérző egy rendőrségi szóvivő, vagy egy nyugdíjigazgatósági alkalmazott. Ellenben ha mindannyian megpróbálunk nyolcig számolni, mielőtt kiröhögünk valakit, akit valami kellemetlenség ért, talán barátságosabb hellyé tehetjük a kis országunkat.
Bár őszintén szólva, e téren nem vagyok túl optimista.